Évezredekkel ezelőtt ezüst folyó kezdett el hömpölyögni az ázsiai pusztákból a világ aranyos szegelete felé. Ügyek fia Álmos vezetésével félelmetes sereg indult el, hogy visszaszerezze Attilától, a hunok királyától, örökölt jogos jussát. Ám nem építhettek volna itt hazát, ha az emberek és asszonyok nem lettek volna ügyesek, erősek, bátrak.
A vállalkozó kedvű gyermekek gyakorlott fegyverforgatóktól, és segítőktől sajátíthatják el mindazt a tudást, melynek megszerzése végén a „7 Próbás Honfoglaló” kitüntető címet nyerhetik el.
A Játszóház két műhelye az alábbiakból választható: lándzsa, kard, sisak, párta, süveg, pajzs, címerfestő, tarsoly, nemez, ékszer, bábműhely.
Megszerezhető tudás: - Korabeli ruházat, eszközök, élet ismerete. - Történelmi ismeretek, nevek, helyek. - Kézműves ismeretek.
Kapcsolható tantárgyak: - Történelem, - Technika, - Testnevelés
Komplexitás: Egyesületünk a Történelmi Játszóházakban együttesen képes megjeleníteni egy-egy történelmi kor hangulatát, érdekességeit a hadviseléstől kezdve, a korabeli mesterségeken át, a hétköznapi (vagy éppen nem hétköznapi) próbatételekig.
A résztvevő diákoknak - komplex játszóházainktól eltérően - nem egy szerepben kell játszaniuk, hanem 7 próbát kell megoldaniuk. A próbákat úgy állítottuk össze, hogy az lehetővé teszi a résztvevő gyermekek számára, hogy azonosulni tudjanak a megjelenített korban élt emberekkel, s így megélhetővé válik a történelem. Több próbánál használunk régészeti leletek alapján rekonstruált eszközt, melyek szintén a fenti célt, a beleélést, megtapasztalást segítik elő. A próbák ügyességi, erőnléti, tudásra épülő feladatai egyaránt megmozgatják a testet és a szellemet, így teremtve meg a gyermekekben az egész-séget. Történelmi Játszóházaink alkalmasak arra, hogy a tanórai anyagot elmélyítsék a gyermekekben.
Tudnivalók: A Történemi játszóházak árai: 39.000 Ft / 3 óra, illetve 13.000 Ft / tanóra, mely összegek tartalmazzák a foglalkozásvezetők tiszteletdíját is. A fenti árak nem tartalmazzák a kézműves foglalkozások anyagköltségét (60-500 Ft / gyermek), és az utazási költséget.
A Honfoglaló Játszóház íjászat részét csakis abban az esetben tartjuk meg, ha a helyszínt munkatársaink biztonságosnak ítélik meg. |