• Increase font size
  • Decrease font size
  • Default font size
Címlap
Hírek
Hírek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2012. március 28. szerda, 19:04

 

Kedves Érdeklődők!
A Bakonyalja Barátai Egyesület hamarosan záruló, „Módszertani barangolások Európában” című, 2020-1-HU01-KA104-078500 számú ERASMUS+ projektje kapcsán elhatároztuk, hogy tartunk egy zárórendezvényt. Mivel a projektben túravezetési és vesszőfonási ismeretekkel gyarapodtunk, ezért a rendezvényen is ezekben a tevékenységekben lehet majd elmerülni. Úgy tervezzük, hogy a túra és a fonás közben kötetlen jelleggel lehet minket kérdezni a projektről, az elsajátított ismeretekről és persze bármiről, ami ehhez (vagy nem ehhez) kapcsolódik. Igazából persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy sok „hasonszőrű” ember találkozzon, az inspirációk révén pedig új kapcsolatok és új együttműködések szülessenek. Gyertek el minél többen, érezzük jól magunkat!
Időpont: 2023. július 8. szombat
Helyszín: Felsőörs
Kérjük, regisztrálj a programokra 2023. július 7. péntek 17.00 óráig az alábbi linken: https://forms.gle/9bNTbxMTzBkVno6H8
Várunk mindenkit szeretettel!
1. Geotúra Felsőörsön
Ugye már az útvonal elnevezései is csalogatóak? A túravezetők (Mácsány Zsuzsanna és Czibula György) azon lesznek, hogy tovább fokozzák az izgalmat. A túra végére kiderül, hogyan kerül aranyszög a sziklába, mit is bányásztak valójában az ősemberek, valamint ki az a prépost és mi az a káptalan?
Útvonal: Felsőörs – védett földtani feltárás – őskori festékbánya – Király-kút – Malom-völgy – Miske-szikla – Felsőörs
Találkozó: Felsőörs, katolikus templom, 2023. 07. 08. szombat, 9.45 óra, indulás: 10.00 óra
Táv: 10 km
Szintemelkedés: 200 m
Túra nehézségi foka: közepes
Túra időtartama: 3-4 óra
Részvételi díj: 1000 Ft/fő
Felszerelés: zárt cipő, esőkabát, víz (legalább fél liter), némi élelem, fényvédő krém, kullancsriasztó, sapka vagy kalap ajánlott.
További információ kérhető a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. E-mail címen.
Kérjük, regisztrálj a túrára a fenti linken!
2. Vesszőfonás a FonóKertben
Lengyel kenyeres kosarat vagy falapra font kiskosarat készíthetünk Fodróczi Kármennel.
Kezdési időpont: 2023. július 8. szombat, 15.00 óra
Helyszín: FonóKert, Felsőörs, Bárókert u. 11.
Várható időtartam: 4 óra
Részvételi díj: 8.000 Ft
Egyéb: valamennyi szükséges eszközt, alapanyagot biztosítunk. Maximum létszám: 10 fő.
További információ kérhető a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. E-mail címen.
Kérjük, regisztrálj a programra a fenti linken!
A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg. Az eseményben szereplő információk nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

 

 

--------------------------------------------

 

 

Rómer Flóris Bakonnyal kapcsolatos munkássága nyomába eredünk azon a rendhagyó geotúrán, melyet a győri Rómer Múzeummal közösen szervezünk. Azon túl, hogy magát a múzeumot Rómer alapította, természettudományos megfigyelései, régészeti leírásai és levelezése a mai napig a kutatók, valamint a téma iránt érdeklődők alfája és omegája. Foglalkozott ősmaradványokkal, növényekkel és állatokkal, leírta a harangokat, régiségek után kutatott egy olyan időben, amikor a tudomány mai szemmel még gyermekcipőben járt. A túra során “A Bakony” című műve tudományos szempontból értékes, ugyanakkor rendkívül olvasmányos, már-már szórakoztató feljegyzései alapján fejtjük meg a hegység vinyei szegletének titkait…


Találkozó: 2021. 05. 29. szombat, Bakonyszentlászló/Vinye vasútállomás.

A túrával kapcsolatos információk a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum honlapján és Facebook oldalán olvashatók.

Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

----------------------------------------------------------------------

 

Ismét geotúra-vezető képzést indítunk a Bakony-Balaton UNESCO Globális Geoparkkal együttműködésben!

Az idei képzési helyszín a régen várt Magas-Bakony, a helyszín pedig Pénzesgyőr.


Képzési időpontok:


2020. szeptember 11–13.
2020. szeptember 19.
2020. szeptember 25–27.
2020. október 10–11.


Részvételi díj:

60.000 Ft.

 

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 5.


Részletek (képzési tematika, jelentkezési lap, stb.) a geopark honlapján.

 


 

---------------------------------------

 

Egyesületünk 2019. évi Zöld Forrás projektje révén megvalósuló Kőkatlan Tanösvény elkészült! Szeretettel várunk minden érdeklődőt az ünnepélyes átadásra. Az átadás után geotúrák indulnak a tanösvényen, de a QR kódok segítségével bármikor bejárható az útvonal!

Időpont: 2020. június 28. vasárnap, 14.00 óra

Találkozó helye: Csabrendek, Polgármesteri Hivatal


-----------------------------------------------

 

Várunk Téged is Csabrendeken, az Agrárminisztérium Zöld Forrás Pályázata révén megvalósuló Kőkatlan Tanösvény cserjeirtási munkáinak elvégzése céljából szervezett önkéntes napon!

Időpont: 2020. január 18.

Találkozó: Csabrendek, felhagyott kőfejtő (Somos utca vége), reggel 9.00 óra.

Részletek az Bakony-Balaton UNESCO Globális Geopark honlapján.

A munkálatokat követően estebéden és vetített képes előadásokon lehet részt venni, ingyenesen.

Az egyik előadást Czibula György tartja, az Egyesület Erasmus+ projektje keretében megvalósult mobilitási programról. Az előadás címe: Helyi összefogással megvalósult geoturisztikai attrakció a Pireneusokban: az 'El Cinque Llack" túraútvonal. Az előadás helyszíne: Csabrendek, művelődési ház, várható kezdési időpont: este 19.00 óra.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

------------------------------------------------------

 

Gyere el Te is, tedd próbára magad a Szarvas Túrákon!

Döbrönte és a Bakonyalja hírnevének öregbítése, valamint aktív kikapcsolódás nyújtásának céljával, 2019 őszén tizenkettedik alkalommal gyalogos teljesítménytúrákat rendezünk.

A túrák időpontja: 2019. október 27. vasárnap

 

Az alábbi távok közül lehet választani:

 

Szarvas 27

Szarvas 17A

Szarvas 17 B

Szarvas 7

Rajt/cél

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Magyarpolány

Iskola

(Kossuth u. 27.,

a templomnál)

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Táv

27,86 km

17,68 km

17,68 km

6,57 km

Szintemelkedés

630 m

400 m

400 m

140 m

Indulási idő

7.00 - 9.00 óra

7.00 - 11.00 óra

7.00 - 10.00 óra

8.00 - 12.00 óra

Szintidő

8 óra

5 óra

5 óra

2 óra

Nevezési díj

1500 Ft

1400 Ft

1400 Ft

1000 Ft

Szolgáltatás

Ital, hideg étel, édesség, gyümölcs, meglepetés

Ital, édesség, meglepetés

Díjazás

Oklevél, kitűző

Útvonalak:

Szarvas 27: Döbrönte – Szarvaskő vára – Bakonyjákó – Farkasgyepű, szanatórium – Csurgó-kút – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17A: Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17 B: Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány

Szarvas 7 (Döbröntei séta): Döbrönte – Szarvaskő vára – Katalin-forrás – Ödön-forrás – Döbrönte (nem sportjelleggel túrázók részére)


További információ:

Czibula György

tel: +36 30 919 58 68

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

 

 

------------------------------------

Szeptemberben a Bakonyalja Barátai Egyesület a Bakony-Balaton UNESCO Globális Geoparkkal együttműködésben ismét geotúra-vezető képzést hirdet, ezúttal Sümeg térségében!

A képzés az Agrárminisztérium Zöld Forrás Alapja támogatásával valósul meg.

 

Ma emberlakta táj, egykor ősi tengerek mosták e hegyek partjait…

A képzési helyszín a magyar geológusok „mekkája” – közel 150 éve zarándokolnak ide tanulmányozni a hihetetlenül gazdag földtani képződményeket. Évtizedeken keresztül itt zajlottak az egyetemi diákság nyári, egy hónapos terepgyakorlatai is. A történet azonban jóval korábban kezdődött…
5000 éve már a köveket jól ismerő ősi tűzkőbányászok vájták agancsszerszámaikkal a sümegi Mogyorós-domb értékes nyersanyagát. Később kelta harcosok keresték a vasat, majd római légiók törték a követ a térséget átszelő utakhoz. Évszázadokon át számos mészkőfejtő termelte a középkori vár és a házak építőanyagát. Csabrendek „Kőkatlanában”fogalmat alkothatunk ennek méreteiről.
A kőbányászatnak köszönhetjük a híressé vált ősmaradványokat is. A „sümegi ősteknős” kréta kortársai pogácsa formájú korallok, tülök alakú kagylók voltak. Félméteres tornyos csigák, kéttenyérnyi osztrigák, kalapnyi tengeri sünökéltek az eocén tengerben, és akkor még nem is szóltunk a sümegi Vár-hegyet alkotó sok milliárdnyi tengeri liliomról.
Rendeki-hegy lábát három tenger (bádeni, szarmata, pannon) mosta a harmadidőszakban, de előtte még hatalmas kőgörgetegeket sodró, vad folyó kanyargott ezen a vidéken. A Pannon-tóból szigetként kimagasló Vár-hegy körül gyöngykavicsot őrölt a hullámverés. Pár millió éve tűzhányók fénye világította be a délnyugati égboltot, majd a jégkor fagyos szelei csiszolták fényesre és élesre a tundra kvarckavicsait. Nem is oly rég langyos karsztforrások ontották vizüket a Marcalt tápláló Meleg-vízbe.
Jóval-jóval korábban a Tethys sós vizében képződött a Fődolomit és a híres Dachsteini Mészkő. Nyirád környékén pedig trópusi mállásból származó vörös bauxit borította be az ősi karsztos felszínt 60 millió éve.
A képzés résztvevői e tömérdek geológiai kincsről még sok mindent megtudhatnak, és a terepbejárásokon meglátogatják a Fehér-kövek erdőrezervátumát, az Uzsai csarabost, a Sintérlapi kőfejtőt is.

2019 gtv kepzes sumeg web

csabrendeki helyszínű elméleti oktatás mellett rengeteg terepbejárás is színesíti a programot, és átadjuk az igényes geotúra-vezetés fortélyait is. A 2019. szeptember 6-tól kezdődően három hétvégét érintő, összesen 60 órás képzés során természetesen nem csupán az élettelen természeti értékekről, a földtani folyamatokról esik szó: amint azt már fent is írtuk, az avatott földtudományi és természetvédelmi szakemberek előadásain túl a növény- és állatvilág legfontosabb értékeivel, és nem utolsósorban a gazdag kultúrtörténeti – ezen belül kiemelten régészeti és néprajzi – örökséggel is megismerkednek a hallgatók. Az előadók között lesz mentőtiszt is, hiszen a résztvevőknek meg kell ismerkedniük a terepi balesetek megelőzésének legfontosabb szabályaival is.

2019 gtv kepzes darvas-to webA legfontosabb információk

Időpontok (a tanfolyam három blokkja):
2019. szeptember 6–8. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2019. szeptember 13–15. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2019. október 5–6. (szombat reggeltől vasárnap késő délutánig)

Előadások helyszíne: a csabrendeki Művelődési Ház nagyterme (8474 Csabrendek, Árpád u. 4., a polgármesteri hivatal épülettömbjében)

Részvételi díj: 45.000,– Ft/fő

Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 26. (hétfő)

A képzési terv, a jelentkezési lap és a kiírás letölthető a geopark honlapjáról.

További információk:

Ancsin Gergely földtudományi és geoturisztikai munkatárs, pályázatkezelő asszisztens
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Bakony–Balaton Geopark Csoport
Telefon: +36 70 265 8396, e-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Czibula György elnök
Bakonyalja Barátai Egyesület
Telefon: +36 30 919 5868 e-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

 

 

------------------------------------------------------------

 

 

Várjuk a csatlakozni kívánó önkénteseket!

A döbröntei bekötőút mentén, mintegy 5 km hosszan szedünk szemetet a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskola diákjaival.

Találkozás: Döbrönte, Új utca, buszmegálló

Időpont: 2019. 03. 23. szombat, 10:30.

Mindenki hozzon magával kesztyűt!


 


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Döbrönte és a Bakonyalja hírnevének öregbítése, valamint aktív kikapcsolódás nyújtásának céljával,

Szarvas Túrák elnevezéssel, 2018 őszén tizenegyedik alkalommal gyalogos teljesítménytúrákat rendez a

Bakonyalja Barátai (BAB) Egyesület és a Cserhát Baráti Társaság.

A túrák időpontja: 2018. október 14. vasárnap

Az alábbi távok közül lehet választani:

Szarvas 27

Szarvas 17 A

Szarvas 17 B

Szarvas 7

Rajt/cél

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Magyarpolány

Iskola

(Kossuth u. 31.,

a templomnál)

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Táv

27,86 km

17,68 km

17,68 km

6,57 km

Szintemelkedés

630 m

400 m

400 m

140 m

Indulási idő

7.00 - 9.00 óra

7.00 - 10.00 óra

7.00 - 10.00 óra

8.00 - 10.00 óra

Szintidő

8 óra

5 óra

5 óra

2 óra

Nevezési díj

1000 Ft

1000 Ft

1000 Ft

800 Ft

Szolgáltatás

Ital, hideg étel, édesség, gyümölcs, meglepetés

Ital, édesség, meglepetés

Díjazás

Oklevél, kitűző

Útvonalak:

Szarvas 27: Döbrönte – Szarvaskő vára – Bakonyjákó – Farkasgyepű, szanatórium – Csurgó-kút – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17A: Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17 B: Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány

Szarvas 7 (Döbröntei séta): Döbrönte – Szarvaskő vára – Katalin-forrás – Ödön-forrás – Döbrönte (nem sportjelleggel túrázók részére)

További információ:

Czibula György

tel: +36 30 919 58 68

www.babegyesulet.hu


 

----------------------------------------------------------------

 

Ősszel újabb geotúra-vezető képzés indul a Bakonyalja Barátai Egyesület és a Bakony-Balaton UNESCO Globális Geopark szervezésében, a Déli-Bakony "Művészetek Völgye" térségében. A részvételi díj idén is kedvező, hiszen a képzés az Agrárminisztérium Zöld Forrás alapjának támogatását élvezi.

A képzéssel kapcsolatos minden fontos információ megtalálható itt:

http://www.geopark.hu/ aktualis/geotura-vezeto-kepzes

 

Tomboló vulkánok, ősi trópusi tájak és vízimalmok nyomában…

Sokan gondolnak rajongással Kapolcsra és az Eger-víz festői völgyére, amely egyben a Világörökség elismeréssel azonos rangot jelentő Bakony–Balaton UNESCO Geoparknak is része! A résztvevők számára felnyílik e gyönyörű táj földtani kincsesládája: a szelíd lankák alatt sok helyen találjuk egykor tomboló vulkánok emlékeit, megtudhatjuk, milyen környezetben élt évmilliókkal ezelőtt a pulai ősorrszarvú, de barangolhatunk egykori trópusi tengerek kőzetté vált üledékein is. Megérthetjük, miért éppen ott fakadnak a források, ahol ma csörgedezni látjuk őket, hogyan épülnek fel a látványos édesvízi mészkőgátak, rácsodálkozhatunk  az egykori Pannon-tó ősmaradványaira és arra, hogy milyen összefüggés van a jégkorszakok viharos szelei és napjaink termékeny talajai között. A képzés során megismerhetjük a terület gazdag élővilágát is, de régész és néprajzkutató előadóink ismertetik a terület gazdag kultúrtörténeti örökségét is, amelynek csupán egy része a vízimalmok sokasága!

2018 gtv-kepzes Vigantpetend Kapolcs

Időpontok (a tanfolyam három blokkja):
2018. szeptember 21–23. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2018. október 5–7. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2018. október 27–28. (szombat reggeltől vasárnap késő délutánig)

 

------------------------------------------------------------------------------------

 

Döbrönte és a Bakonyalja hírnevének öregbítése, valamint aktív kikapcsolódás nyújtásának céljával,

Szarvas Túrák elnevezéssel, 2017 őszén tizedik alkalommal gyalogos teljesítménytúrákat rendez a

Bakonyalja Barátai (BAB) Egyesület és a Cserhát Baráti Társaság.

A túrák időpontja: 2017. október 28. szombat

Az alábbi távok közül lehet választani:

Szarvas 27

Szarvas 17 A

Szarvas 17 B

Szarvas 7

Rajt/cél

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Magyarpolány

Iskola

(Kossuth u. 31.,

a templomnál)

Döbrönte

Szarvasház Turistaház

(Fő u. 31.)

Táv

27,86 km

17,68 km

17,68 km

6,57 km

Szintemelkedés

630 m

400 m

400 m

140 m

Indulási idő

7.00 - 9.00 óra

7.00 - 10.00 óra

7.00 - 10.00 óra

8.00 - 10.00 óra

Szintidő

8 óra

5 óra

5 óra

2 óra

Nevezési díj

1000 Ft

1000 Ft

1000 Ft

800 Ft

Szolgáltatás

Ital, hideg étel, édesség, gyümölcs, meglepetés

Ital, édesség, meglepetés

Díjazás

Oklevél, kitűző

Útvonalak:

Szarvas 27: Döbrönte – Szarvaskő vára – Bakonyjákó – Farkasgyepű, szanatórium – Csurgó-kút – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17A: Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17 B: Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány

Szarvas 7 (Döbröntei séta): Döbrönte – Szarvaskő vára – Katalin-forrás – Ödön-forrás – Döbrönte (nem sportjelleggel túrázók részére)

További információ:

Czibula György

tel: +36 30 919 58 68

www.babegyesulet.hu

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

----------------------------------------

 

 

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy képzésünk létszáma betelt! A további jelentkezőket várólistára vesszük, és a már jelentkezettek közül történő visszalépés esetén regisztráljuk őket a képzésre. Kérjük a várólistásokat, hogy a részvételi díj előlegét ne utalják el, csak a jelentkezési lapot küldjenek meg számunkra! Jelentkezésük befogadása esetén értesítjük őket az előleg utalásának szükségességéről.

 

Ősszel újabb geotúra-vezető képzés indul a Bakonyalja Barátai Egyesület és a Bakony-Balaton Unesco Globális Geopark szervezésében. A célterület ezúttal a Déli-Bakony, azon belül is Ajka és a Kab-hegy térsége. képzés részvételi díja idén is kedvező, ami az Egyesület sikeres Zöld Forrás pályázatának köszönhető.

A képzéssel kapcsolatos minden fontos információ megtalálható itt:

http://www.geopark.hu/ aktualis/geotura-vezeto-kepzes

 

Izzó lávaárak, hűvös víznyelők, ősi trópusi tájak és ősmaradványok nyomában…

2017 őszén a Déli-Bakony nyugati térségének „földtani kincsesládájába” pillanthatnak be az érdeklődők. A képzés egyben egyedi lehetőséget biztosít a térség föld- és víztani, ökológiai és történeti értékeinek terepi felfedezésére a helyszínt kitűnően ismerő szakemberek vezetésével. A tanfolyam keretében ezúttal a Bakony igen változatos geológiájú részét ismerjük meg: Ajka szénmedencéjét és a fölé magasodó Kab-hegy térségét. Gyalogolunk egykori lávaárakon, a Bazaltkarszt tanösvényen felkeressük a látványos Macskalik-víznyelőt, egy lávabarlangot és a Nyír-tó lápját.Benézünk a Pokol-lik mélyére, felmászunk a Padragi-sziklák tetejére. Az Úrkúti-őskarszt természetvédelmi területcsodálatos formakincsén túl szó lesz a jura mangánérc,kréta barnakőszén és az eocén bauxit őskörnyezetéről is. Az őslényekben igen gazdag kőzetek révén átfogó képet kapunk a térség izgalmas földtörténeti eseményeiről. A kálváriájáról híres Magyarpolány Szent-kút forrása mellett pedig megfejtjük a „benyomatos” mészkőkavicsok rejtélyét is. A képzésen részt vevők értékes természetrajzi ismeretekkel és „Szent László pénz” látványával gazdagodva térhetnek haza… Mindezt kora őszi természeti környezetben, csodálatos kilátópontokkal!

 

2017 gtv-kepzes D-Bakony II Urkut

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a tanfolyam iránt. Az utóbbi három évben túljelentkezés volt, idén is erre számítunk. Ha a maximális létszámnál (37 fő) több érvényes jelentkezés érkezik, akkor azok érkezési sorrendjét vesszük majd figyelembe. Ezért, illetve a tanfolyam tervezhetősége érdekében kérjük, hogy (részvételi szándék esetén) lehetőleg minél hamarabb küldje el a Bakonyalja Barátai Egyesületnek a jelentkezési lapot és utalja át az előleget.

 

Várunk mindenkit szeretettel!


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Badacsonyi Geotúra

A közösségek hete alkalmából geotúrát szervezünk a Badacsonyon, 2017. május 14-én, vasárnap.

 

A 2009-ben alakult Bakonyalja Barátai Egyesület az UNESCO Bakony-Balaton Globális Geopark partnereként aktív formálója annak az egyre bővülő "geoközösségnek", mely a földtani értékek megőrzése és bemutatása céljával szervez "geoprogramokat". Május 14-én egy olyan szakvezetéses földtani kirándulásra, azaz geotúrára várjuk az érdeklődőket, ahol igyekszünk a Badacsonyt egy új, talán szokatlan szemszögből bemutatni a résztvevők számára. Tudtad, hogy nem is olyan régen, kb. 4 millió éve ezen a helyen egy hatalmas bazaltvulkán tombolt? Gyere velünk, és ismerd meg a hegy geológiája mellett annak gazdag élővilágát és páratlan kultúrtörténeti örökségét! Fedezzük fel együtt az élő és az élettelen természeti értékek, valamint az emberi kultúra látható és tapintható összefonódást, egymásra utaltságát! A túra hívó szavai: a titkos receptúrával készülő ürmös bor, Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor halhatatlan szerelme, a Rózsakő legendája, a tekintélyt parancsoló Ranolder-kereszt, Keresztury Dezső adomái, és még sok más rejtett érték... 

Időpont: 2017. május 14. vasárnap, 10.00 óra

Találkozó: Badacsony, Római út - Kisfaludy Sándor utca kereszteződése, parkoló (Térkép >>>)

Útvonal: Szegedy Róza Ház - Rózsakő - Bujdosók lépcsője - Ranolder-kereszt - Kisfaludy kilátó - Kőkapu - Szegedy Róza Ház
Részvételi díj: 1000 Ft/fő

Táv/szintemelkedés: 11 km/350m

Időtartam: kb. 5 óra

Regisztráció: május 13. szombat 17.00 óráig E-mailben (
 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 ) vagy telefonon (+36 30 919 5868), a név, a lészám és a mobil telefonszám megadásával. A túravezető legkésőbb a jelentkezési határidőig visszaigazolja a jelentkezést. A túra minimum 12 fővel indul. 

Túravezető: Czibula György, geotúra-vezető

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Szarvas Túrák immár kilencedik alkalommal!

 

 

 

Döbrönte és a Bakonyalja hírnevének öregbítése, valamint aktív kikapcsolódás nyújtásának céljával, Szarvas Túrák elnevezéssel, 2016 őszén kilencedik alkalommal gyalogos teljesítménytúrákat rendez a Bakonyalja Barátai (BAB) Egyesület és a Cserhát Baráti Társaság.

A túrák időpontja: 2016. október 29. szombat

Az alábbi távok közül lehet választani:

 

 

Szarvas 27

Szarvas 17 A

Szarvas 17 B

Szarvas 7

Rajt/cél

Döbrönte

Szarvaskő Csárda

(Fő u. 24.)

Döbrönte

Szarvaskő Csárda

(Fő u. 24.)

Magyarpolány

Iskola

(Kossuth u. 31, a templomnál.)

Döbrönte

Szarvaskő Csárda

(Fő u. 24.)

Táv

27,86 km

17,68 km

17,68 km

6,57 km

Szintemelkedés

630 m

400 m

400 m

140 m

Indulási idő

7.00 - 9.00 óra

7.00 - 10.00 óra

7.00 - 10.00 óra

8.00 - 10.00 óra

Szintidő

8 óra

5 óra

5 óra

2 óra

Nevezési díj

1000 Ft

1000 Ft

1000 Ft

800 Ft

Szolgáltatás

Ital, hideg étel, édesség, gyümölcs, meglepetés

Ital, édesség, meglepetés

Díjazás

Oklevél, kitűző

 

 

Útvonalak:

Szarvas 27: Döbrönte – Szarvaskő vára – Bakonyjákó – Farkasgyepű, szanatórium – Csurgó-kút – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17A: Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Szarvas 17 B: Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány

Szarvas 7 (Döbröntei séta): Döbrönte – Szarvaskő vára – Katalin-forrás – Ödön-forrás – Döbrönte (nem sportjelleggel túrázók részére)

 

 

 

 

 

A túra főtámogatója:

 


 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Örömmel értesítjük az érdeklődőket, hogy ősszel újabb geotúra-vezető képzést indít a Bakonyalja Barátai Egyesület a Bakony-Balaton UNESCO Geoparkkal együttműködve , ezúttal a Déli-Bakony veszprémi térségében.

 

A 60 órás elméleti és terepi ismeretek nyújtó képzés időpontjai:

 

2016. szeptember 16–18. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2016. szeptember 30. - október 2. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2016. október 15–16. (szombat reggeltől vasárnap késő délutánig)

 

A képzés helyszíne: Veszprém

 

A képzés részvételi díja: 36.000 Ft.

A képzéssel kapcsolatos minden fontos információ, jelentkezési lap stb. megtalálható itt:

http://www.geopark.hu/aktualis/geotura-vezeto-kepzes


Fotó: Gáspár Gábor, Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft.

 

A képzés a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás Alapja támogatásával valósul meg.

-----------------------------------------------------------------------

Ismét, immár nyolcadik alkalommal kerülnek megrendezésre a Szarvas Túrák!

Időpont: 2015. október 18. vasárnap.

A teljesítménytúrán 7, 17, 27 km-es távok közül lehet választani, hogy egy egy sportosabb közegben próbálhassuk ki a tájékozódási képességeinket és erőnlétünket. A résztvevőket a jól megszokott zsíroskenyérrel, csokival, teával, oklevéllel és kitűzővel várjuk, no meg persze az elmaradhatatlan tombolával!!

Részletekért töltse le a túra kiírását.

Mindenkit szeretettel várunk!

--------------------------------------------------------------------

Örömmel értesítjük az érdeklődőket, hogy ősszel újabb geotúra-vezető képzést indít a Bakony-Balaton Geopark, ezúttal a Keleti-Bakonyban, a Bakonyalja Barátai Egyesülettel együttműködve. A képzés részvételi díja ezúttal is kedvező, ami az egyesület Vidékfejlesztési Minisztériumhoz benyújtott, sikeres Zöld Forrás pályázatnak köszönhető.

A 60 órás elméleti és terepi ismeretek nyújtó képzés időpontjai:

2015. szeptember 18–20. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2015. október 2–4. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2015. október 17–18. (szombat reggeltől vasárnap késő délutánig)

A képzés díja: 36.000 Ft.

A képzéssel kapcsolatos minden fontos információ, jelentkezési lap stb. megtalálható itt:

http://www.geopark.hu/aktualis/geotura-vezeto-kepzes

A tanfolyam tervezhetősége érdekében kérjük, hogy (részvételi szándék esetén) lehetőleg minél hamarabb küldje vissza a jelentkezési lapot és utalja át az előleget! Az elmúlt időszak számos érdeklődő és sürgető telefonja arra enged követleztetni, hogy a jelentkezések beérkezési sorrendjének ezúttal lehet, hogy ismét jelentősége lesz!



Bízunk benne, hogy a fenti weboldalon megtalálható tájékoztatás kellően teljes körű. Ha mégis kérdése lenne, keresse bizalommal a Geopark munkatársát,

Knauer Annát (július 15 után).

Knauer Anna
Bakony–Balaton Geopark Csoport
geoturisztikai szakreferens

Bakony–Balaton Geopark

Az Európai Geopark Hálózat és a Globális Geopark Hálózat tagja

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Tisztelt Érdeklődők!

2015-ben az iharkúti dinoszaurusz ásatások időpontja: július 20 - augusztus 9.

A háromhetes ásatás ideje alatt három nyílt napot is szerveznek a kutatók az iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyen és a szomszédos Németbányán, illetve Bakonyjákón. Napi 400 fő erejéig lehetőséget biztosítanak a nagyközönség számára is a dinoszaurusz-ásatások és az előkerülő leletek megtekintésére. Emellett számos egyéb program (túrák, filmvetítés, előadások, kirakodóvásár, stb.) színesíti majd a nyílt napokat a szomszédos két településen. A rendezvényre a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, valamint a helyszínen belépőjegyet kell váltani.

A regisztráció az alábbi oldalon lehetséges:

http://magyardinoszaurusz.hu/nyiltnap/

 

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Egyesületünk gondozásában elindult a Rómer Flóris Emlékév - 2015. programsorozat.

A programokról részletesen a www.romer2015.hu honlapon lehet tájékozódni.

Az Emlékév első eseménye a  Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központban, a Magyar Tudós Emléknap keretében tartandó előadás a 200 évvel ezelőtt született Rómer Flóris természettudományos munkásáágáról.
Várunk mindenkit szeretettel!
--------------------------------------------------------------------------------
Kedves Látogató!

A Bakonyalja Barátai Egyesület, a Bakony–Balaton Geopark Partnere a Norvég Civil Támogatási Alaphoz beadandó pályázatán dolgozik, civil szervezetekkel és a geopark irányító szervezetével együttműködve.

A projekt célja, hogy a geopark területén élők megismerjék a geopark földtani természeti értékeit és célkitűzéseit, valamint hogy a helyi civil szervezetek kiépülő "geohálózata" és a helyi közösségek aktívan részt vegyenek a célok megvalósításában.
Kérünk, hogy Te is járulj hozzá a pályázat sikeréhez azzal, hogy kitöltöd a tervezést segítő kérdőívet! Véleményed fontos nekünk! A kitöltés anonim és kb. 10 percet vesz igénybe.2015. január 19-ig várjuk a válaszokat!

A kérdőív itt érhető el: http://goo.gl/forms/ZBAZLvm6hw

Ha szeretnél részt venni a projekt (egy-egy geoparkos rendezvény) megvalósításában, vagy csupán érdekelnek a további részletek, elérhetőségedet megadhatod a kérdőív végén (de persze nem kötelező) vagy kérünk, hogy jelentkezz kapcsolat_kukac_babegyesület.hu e-mailcímen!

A január 5-ig befutott eredmények kiértékelése itt érhető el.

Nagyon szépen köszönjük a segítségedet!

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Bakonyalja Barátai Egyesület idén ősszel ismét gombaismereti képzést indít Szenthe László és Sági Ágnes gombavizsgáló szakellenőrök vezetésével.

A képzés időtartama 30 óra. Ára: 23.600 Ft.

Tekitettel a kedvező időjárásra, gombabőség várható ősszel is, tehát érdemes jelentkezni!

Bár a képzés október 4-én elindult, érdemes egy-egy alkalomra is eljönni, és megismerkedni a legfontosabb ehető és mérgező gombákkal. Egy alkalom (6 óra) ára: 4.800 Ft.

Részletek kattintson az alábbiakra:

JELENTKEZÉSI LAP

KIÍRÁS

----------------------------------------------------------------------------------------------

 

Megalakult a Rómer Emlékbizottság, melyet a Rómer Flóris Emlékülést követő sajtótájékoztatón jelentettek be Győrben, 2014. március 18-án. Az Emlékbizottságban helyet kapott Egyesületünk is.

BŐVEBBEN >>>

 

--------------------------------------------------------------------------

A Bakonyalja Barátai Egyesület a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Igazgatóság, mint a Bakony-Balaton Geopark irányító

szervezete együttműködésével 60 órás elméleti és terepi

ismeretek nyújtó geotúra-vezető képzést hirdet a Bakonyalján.

 


Fedezze fel velünk a térség változatos értékeit: a döbröntei eocén

mészkőszirt várromját, az egykor malmokat hajtó langyos forrásokat

Tapolcafőn, az Örvény-tó homoklepényét, a Töpéri-kőfejtő barlangját, a

farkasgyepűi Csurgó-kút vízesését és édesvízi mészkődombját!

Terepbejárásaink során megnézzük az ősi Paratethys-tenger és a

Pannon-tó kavicspartjait, tanulmányozzuk az iharkúti „dinók” kréta

ősföldrajzi környezetét és fagyzsákokat keresünk a jégkorból Gannán.


A képzés során természetesen nem csupán az élettelen természeti

értékekről, a földtani és karsztos folyamatokról esik majd szó: az avatott

földtudományi és természetvédelmi szakemberek előadásain túl a növény-

és állatvilág legfontosabb értékeivel, és nem utolsósorban a gazdag

kultúrtörténeti – ezen belül kiemelten régészeti és néprajzi –

örökséggel is megismerkedhetnek a hallgatók.


Képzési időpontok:

2014. április 11-13., április 25-27., május 17-18.

Részvételi díj:

35.400 Ft

Képzési helyszín:

Polgármesteri Hivatal, 8597 Döbrönte, Fő u. 47.

Jelentkezési határidő:

2014. április 3.


Jelentkezni a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap e-mailen történő beküldésével lehet.

A jelentkezés az előleg (20.000 Ft) befizetésével válik teljessé, melynek határideje április 3.


Letölthető anyagok:

Kiírás

Képzési terv

Jelentkezési lap

 

További információ a Bakony-Balaton Geopark honlapján.

Várunk minden érdeklődőt a képzésre!

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Egyesületünk a Bakony-Balaton Geopark civil partnere.

Geotúra ajánlatunk megtalálható a www.szarvashaz.hu oldalon.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa a Bakonyalja Barátai Egyesületet!

Adószám: 19384407-1-19

Hogy minél több turistaút újulhasson meg a Bakonyban,

hogy méltóképpen fel tudjunk készülni a 2015-re tervezett Rómer Flóris Emlékévre,

hogy jobb színvonalas hagyományőrző rendezvényeket tarthassunk,

hogy a pályázatokhoz szükséges önrészt elő tudjuk teremteni.

Egyesületünk a 2012-es adóév után 69.204 Ft támogatást kapott.

A felajánlásokat ezúton is köszönjük!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

M É G      M E G R E N D E L H E T Ő !!!

Egyesületünk az első megjelenés 150. évfordulóján,  2010-ben reprint kiadásban megjelentette "Rómer Flóris: A Bakony" c. művét, mely a hegység első tudományos igényű geológiai, növénytani és régészeti leírása.

A kötet ára 2500 Ft + postaköltség.

Kérjük, megrendelését az alábbi címen adja le: kapcsolat@babegyesulet.hu

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Egyesületünk támogatója a turistautak jezésfestése terén a Kiss Festék Kisáruház.

2013. októberében az Óbudai Waldorf Iskola 10. osztálya segítségével újabb 10 km jelzést újítottunk fel a Bakonyalján.

 


 

 


Módosítás dátuma: 2023. július 06. csütörtök, 08:36
 


Fényképeink

Statisztika

Tagok : 1203
Tartalom : 45
Webcímek : 7
Tartalom találatai : 116806